A kormány kiszorítja az embereket?
Az MSZP szerint egyre többen esnek ki az állami nyugdíjrendszerből
A szocialisták szerint tisztán látszik, hogy a kormányzat egyre több embert akar kiszorítani az állami nyugdíjrendszerből.
2011.11.15 12:34MTINemény András, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: korábban a korhatár előtti nyugdíjak tervezett megszüntetése kapcsán a Fidesz azt kommunikálta, hogy az csak a rendőrökre, pénzügyőrökre, határőrökre és büntetés-végrehajtási tisztekre fog vonatkozni.
Majd beterjesztették a korhatár előtti öregségi nyugdíjról, korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot, amelyből az derül ki, hogy a megszüntetés mindenkire vonatkozik - mondta Nemény András, aki szerint még azokra is, akik eddig nem is a nyugdíjkasszából kapták a kifizetést, és azokra is, akiknek a járulékfizetése fedezve volt.
A képviselő úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP-kormány megszüntette azt a védelmet, amit az állami nyugdíjrendszer adott. Igazzá válik az az alaptörvényben foglalt tétel, hogy majd a felnőtt gyermekeknek kell gondoskodniuk szüleikről - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


