Lemondatnák Szócskát a szocialisták
Az MSZP támogatja a rezidenseket
A Magyar Szocialista Párt egyetértéséről és támogatásáról biztosítja a magyar rezidenseket, és arra szólítja fel Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, mondja meg végre a felmondólevelét letétbe helyező közel 1100 orvostanhallgatónak, hogy mekkora jövedelememelésre számíthatnak, vagy ha ezt nem teheti, mondjon le a posztjáról Lázár János javára.
2011.11.08 10:24MTIKovács Tibor, a parlament egészségügyi bizottságának tagja közleményében rámutatott: Magyarországon a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy humán ágazat érdekképviseleti szervezete kényszerűségből hátat fordít a területén illetékes minisztériumnak, és az aktuális kormánypárt "egyik erős emberétől kér jogorvoslatot". Az úgynevezett humán csúcstárcával ez két héten belül másodszor fordul elő, ami negatív csúcs - írta.
Szerinte az Orbán-kormány által becsapott és egyre kilátástalanabb helyzetbe sodort fiatal magyar értelmiség érdekeit képviselő Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Magyar Rezidens Szövetség feladta az ágazatáért felelős csúcsminisztériumi államtitkársággal hosszú hónapok óta eredménytelenül folytatott szélmalomharcot, és a Fidesz "erős emberei felé vette az irányt".
A hallgatói érdekvédők Navracsics Tibor kormányfő-helyetteshez, a rezidensek pedig a hírek szerint Lázár János fideszes frakcióvezetőhöz fordultak, mert megelégelték, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékes államtitkáraival nem tudnak dűlőre jutni az oktatást és az egészségügyet sújtó súlyos problémák, a kormányzati ámokfutás feloldásában - fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Hozzátette: megelégelték, mert például az egészségügyi dolgozók, köztük is elsősorban a rezidensek bérrendezése, vagy az ellátórendszer átalakítása körüli káosz mára olyan, orvos és beteg számára egyaránt lehetetlen helyzetet teremtett, amely azonnali megoldást követel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


