Tiltakozik a MET
Zsarol a rezidensszövetség?
Tiltakozik a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) a Magyar Rezidens Szövetség, illetve vezetőjének nemrég nyilvánosságra hozott felhívása ellen.
2011.10.12 19:16MTIA MET elnöke, Kellermayer Miklós által aláírt közlemény szerint a rezidensszövetség legalább háromezer orvost akar rábírni állása felmondására, orvosi hivatása magyarországi gyakorlásának feladására, ha anyagi követelésük 2012. január 1-ig nem teljesül.
"Elnökségünk, jóllehet rendkívül fontosnak és sürgetőnek tartja az orvosok, különösen a szakorvos jelöltek magasabb jövedelmezését Magyarországon, elfogadhatatlannak, az orvosi hivatás lényegével össze nem egyeztethetőnek tartja ezt a zsarolási módszert" - hangsúlyozták.
A MET szerint nem kérdés, hogy az orvosoknak mindenkor a bajbajutottakon kell segíteniük, nem ritkán komoly áldozatvállalással.
"Most az egész világ, de különösen nemzetünk van nehéz helyzetben, ezért türelemre, összefogásra, segítségnyújtásra van szükség" - írta az 1992-ben alakult, az egész világ bármely pontján élő magyar orvosokat és egészségügyi dolgozókat összefogni, érdekeiket képviselni hivatott szervezet elnöksége.
A Magyar Rezidens Szövetség szeptember végén indult országjáró körútra azzal a céllal: az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére.
A kormányzati honlapra október 3-án került fel az egészségügyért felelős államtitkár levele, amelyben Szócska Miklós nyomatékosan kéri a rezidensektől, hogy hagyjanak fel az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával".
Az államtitkár előző nap az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: baráti hangú levelében az elvándorlásra toborzás helyett a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek. Úgy fogalmazott, ebben "az iszonyúan kiélezett gazdasági helyzetben követelésekkel csak bajt lehet elérni". A megoldást csak közösen, kemény munkával lehet megtalálni - tette hozzá.
Szócska Miklós kiemelte, hogy a szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos-ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek. Az államtitkárság és a szövetség együttműködésére utalva az államtitkár nyílt levelének címe: 374, mivel mostanáig ennyi rezidens jelentkezett a kibővített rezidensi ösztöndíjprogramra. Az államtitkár szerint ez a szám azt mutatja, hogy a decemberi határidő lejárta előtt biztosan be fog telni a keret, tehát megtalálták azt a modellt, amely alkalmas a rezidensek itthon tartására.
A következő években az intézményi hatékonyságból több száz millió forintot nyernek majd, és így lépésről lépésre az összes rezidensre kiterjesztik majd ezt a fajta támogatást - ígérte. Az államtitkár megjegyezte: a rezidenseknek ahelyett, hogy az országot járva felmondásra buzdítják a kollégákat, inkább a polgármesterekkel kellene egyeztetniük arról, hogy segítsék a települések egészségügyi intézményeiben dolgozók letelepedését.
Az államtitkár a kormányzati oldalra felkerült nyílt levelében emlékeztetett, hogy az elmúlt év során a rezidensekkel együttműködve kétszer is korrigálták képzésük szabályrendszerét, "rugalmasabbá, élhetőbbé" tették a rendszert. Ezzel az államtitkár szerint élesen szemben áll a rezidensek ultimátumként megfogalmazott követelése és a tömeges kivándorlással való fenyegetésük.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke akkor azt mondta: szövetségük minden olyan ajánlatot megfontol, amely képes az orvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nem csak számukra, hanem az egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


