Előadássorozatot tart egy állatvédő szervezet
"Használati utasítás" kóbor kutyákhoz, gyerekeknek
A felelős állattartásról, házi kedvencek örökbefogadásáról és a kóbor kutyákkal való viselkedés szabályairól szóló ismeretterjesztő előadás-sorozatot indított a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
2011.11.07 19:39MTIA kezdeményezés alapötletét egy felkérés adta, amelynek nyomán 8 éves gyermekek számára tartottak rendhagyó osztályfőnöki órát a helyi Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban – közölte hétfőn a szolnoki székhelyű szervezet kuratóriumának elnöke.
Abonyi Mónika elmondta: a gyerekek érdeklődése – akik a Csillagszem által gondozott 120 gazdátlan eb egyikét személyesen is megismerhették - minden várakozásukat felülmúlta. Ezért úgy döntöttek: megpróbálnak minél több helyre eljutni szemléletformáló programjukkal.
A megyeszékhely egy másik oktatási intézményével, a szandaszőlősi városrészben működővel már hosszabb ideje együttműködik az alapítvány. Legközelebb várhatóan ott tartanak majd hasonló foglalkozást, míg a térség egyik kistelepülése, Nagykörű általános iskolájával ugyancsak elkezdődtek az egyeztetések ez ügyben.
A vezető jelezte: néhány önkéntes segítőjével együtt ők minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalkoznak erre a feladatra annak érdekében, hogy "ily módon is támogassák a felnövekvő generációk állatokhoz fűződő egészséges értékrendjének és viszonyának kialakulását".
Abonyi Mónika úgy vélte: a mai állapotokat ismerve rendkívül sok tennivaló akad még e téren hazánkban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyaránt. A felelős állattartás kultúrájának megteremtésében pedig tapasztalataik szerint az erre legfogékonyabb korosztály, a gyermekek körében lehet igazán kézzelfogható, hosszú távon is megmutatkozó eredményeket elérni.
Az állatvédő reméli, hogy idővel rendszeressé válnak az általuk tartott különleges tanórák a megye iskoláiban, ahol az állatok viselkedésének alapismereteitől kezdve a velük való kapcsolatteremtésig és a róluk való gondoskodásig számos olyan fontos témáról esik szó, melyek - hangsúlyozta - akár az országos híradásokban időről-időre előforduló tragikus kutyatámadások egy részét is megelőzhetővé tennék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


