Víztelenített szennyvíziszap
Félmillió forintra bírságolta a Fővárosi Csatornázási Műveket a KDB
A víztelenített szennyvíziszap elszállítására és hasznosítására kiírt tenderben a Fővárosi Csatornázási Műveket Zrt. jogszabálysértő feltételeket szabott, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az ajánlati felhívást, és minden azt követően hozott döntést, továbbá 500 ezer forintra bírságolta az ajánlatkérőt - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
2011.11.05 11:20MTIA BKIK több jogsértő kitételt is kifogásolt az ajánlattételi felhívásban, egyebek közt azt, hogy az ajánlattevő szállító járműveinek fehér színűeknek kell lenniük, és 2012 év végéig kell rendelkezniük érvényes hulladékkezelési engedéllyel. Kifogásolta azt is, hogy az elszállított iszapot hasznosítani kell, azt lerakóban elhelyezni nem lehet.
A KDB az első két kifogást elfogadta: a fehér színű járművek, illetve a jövő év végéig tartó engedély megkövetelése olyan túlzott meghatározás, amely feleslegesen szűkíti a potenciális ajánlattevők körét.
Az érvényes engedély megkövetelése a szerződéskötéskor rendben van, de az új engedély kiadása 3 hónapig tart, tehát a meghosszabbítás a szerződés alatt lehetséges. Sőt a 7 éves futamidő alatt erre a nyertes mindenképpen rászorul. Az iszap hasznosításának az előírását viszont jogszerűnek tartotta a KDB. Ez egybe vág a magyar, és az uniós szabályokkal is. Miután a szerződést még nem kötötték meg a felek, a jogsértés reparálható.
Az utóbbi időben a KDB ilyenkor nem szokott bírságot kiszabni. Most a fél millió forintos bírságot mégis indokoltnak találta a magas szerződéses érték, a hosszú futamidő, valamint amiatt, hogy az ajánlatkérő már korábban is megsértette a közbeszerzési szabályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


