Egyedülálló gépjármű flotta Zalaegerszegen
Üzemanyag szennyvízből
Közép-Európában egyedülálló, saját szennyvízből előállított üzemanyagot hasznosító kishaszon-gépjármű flottát helyeztek üzembe; a nyolc földgáz-üzemű (CNG) gépkocsit pénteken adták át Zalaegerszegen.
2011.09.02 15:28MTINagy András, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója elmondta: a földgáz üzemű autó 20 százalékkal drágább ugyan, mint egy hasonló kategóriájú benzines, de a káros anyag kibocsátása gyakorlatilag a nullához közelít. Az autók egy tankolással 300-350 kilométert képesek megtenni, és 14 literes tartalék benzintankkal is rendelkeznek.
Arnhoffer András műszaki igazgató közlése szerint a környezetkímélőbb és gazdaságosabb üzemeltetéssel - a jelenlegi biogáz-előállítási költségek mellett - a benzinhez képest kevesebb mint harmadáron tudják tankolni az autókat. „Ha valaki ezt támogatás nélkül, saját pénzéből valósítaná meg, hét éven belül megtérülne a beruházás” - tette hozzá a műszaki igazgató.
A cég zalaegerszegi szennyvíztelepén az elmúlt években uniós támogatással 13 milliárd forintos fejlesztési projekt valósult meg, melynek keretében bevezették a szennyvíziszapból biogázt előállító technológiai eljárást. A biogázból tisztítási eljárás után a vezetékes földgázzal azonos minőségű biometánt állítanak elő, ami nagy nyomáson sűrítve földgáz-üzemű (CNG) gépkocsikban üzemanyagként használható.
A víziközmű szolgáltató a megye legnagyobb önkormányzati tulajdonú társasága; 124 településen 120 ezer fogyasztót lát el, és 78 településen végez szennyvízelvezetést és -tisztítást. A tavalyi árbevétel 4,2 milliárd forint volt, a nyereség pedig elérte a 220 millió forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


