Tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek a házelnöknek
Köznevelési törvény: a tanárok többsége lapít
Egyszerűen nem merik a nevüket adni a tiltakozáshoz, de támogatják a kezdeményezést.
2011.11.03 16:41MTIA köznevelési törvény tárgyalásának elhalasztását, és Köznevelési Kerekasztal létrehozását követelik azok a pedagógusok, akiknek tiltakozó aláírásait a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai adták át csütörtökön a Parlament előtt. Az aláírásokat Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke vette át.
Stribik Ferenc és Tollner József tanárok, az akció szervezői újságíróknak elmondták: mintegy 2600 aláírást hoztak az Országgyűlés elnökének, többek között 77 iskola is csatlakozott akciójukhoz. Tollner József kiemelte: nagyon sok telefont és email-t is kaptak, amelyben támogatásukról biztosították őket, de - mint mondta - , a többség nem meri a nevét adni a tiltakozáshoz.
Felidézte, hogy október 11-én jelent meg az új köznevelési törvény tervezete, és mindössze két hét állt rendelkezésre, hogy a szakmai szervezetek megvitassák és véleményezzék azt. A tervezet szerintük nem igazán átgondolt, központosító szándékot fogalmaz meg.
Tollner József október 24-én az akció meghirdetésekor az MTI-nek azt mondta, hogy a budaörsi aláírók részletesen kifejtik, hogy szerintük miért hamisak a törvénytervezet azon állításai: a jogszabály elfogadása után növekedne az oktatási intézmények és a pedagógusok önállósága, javulna az iskolarendszer eredményessége és húzóerővé válna a tudás. A tiltakozók úgy vélik, hogy a törvénytervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Hozzáteszik: közszolgálatot akarnak végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségiként.
A részletes indoklást is tartalmazó felhívást az ország összes általános iskolájának és középiskolájának megküldték aláírásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


