"Kiteljesíti a Fidesz világképét"
A köznevelési törvényt ekézik a szocik
Az MSZP szerint a köznevelési törvény "kiteljesíti a Fidesz világképét"; az ellenzéki párt azt a szemléletet látja visszaköszönni belőle, ami az adórendszert, a közmunkaprogramot, a munka törvénykönyvét is fémjelzi.
2011.10.07 13:26MTIKunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, megvizsgálták a javaslatot az esélyegyenlőség szempontjából, és a 25 ezer szavas koncepcióban egyszer szerepel az esélyteremtés szó, valamint kétszer az esély szó, ami szerinte jól mutatja, hogy nem ez volt az elsődleges szempont.
Ez a koncepció alkalmat ad a gyerekkori szelektálásra, a szegény gyerek szegény marad, a javaslat csak a gazdagot támogatja - értékelte.
Úgy látja: egyes gyerekek "kiszóródhatanak" a rendszerből.
A koncepció szerint a hét éves kort elért, de az iskolai tanulásra nem alkalmas gyerekeknek kis létszámú csoportokat kell biztosítani - mutatott rá Kunhalmi Ágnes, aki szerint a "nulladik évfolyam", a szegény, problémás, leszakadó gyerekeket "stigmatizálni fogja". Minden kutatás bebizonyította, hogy a gyerekeket együtt kell nevelni, hogy egymást fejlesszék - mondta.
Kunhalmi Ágnes szerint a Híd I. és Híd II. program nem szól másról, mint arról, hogy a tankötelezettség leszállítása ellenére "még kell kezdeni valamit" a diákokkal. Hozzátette, elég kétszer megbuktatni egy gyereket az általános iskolában, máris eléri a 16 éves tanköteles korhatárt.
Problémásnak tartja, hogy a diákokkal kompetenciafelmérést végezhetnek 14 évesen, az MSZP értelmezése szerint ugyanis ettől teszik majd függővé, hogy ki milyen iskolába mehet. Az új köznevelési törvény koncepcióját múlt pénteken hozták nyilvánosságra.
A 74 oldalas anyag többek között azt tartalmazza, hogy Magyarország megújulásához gyökeresen újjá kell szervezni a közösségi nevelés rendszerét; a közösségi nevelés célja nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


