Több ezer munkahely szűnhet meg támogatás híján
Bedől a hazai civil szektor?
A Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége közös közleménye szerint több száz civil szervezet és ezzel együtt több ezer munkahely szűnhet meg, ha a kormányzat tovább csökkenti a szektor támogatására szánt költségvetési forrásokat.
2011.11.03 10:50ma.hu„Bár a Fidesz-KDNP választási programjában a civil szervezetek megerősítését irányozta elő, a szektor működési feltételei folyamatosan és nagymértékben romlottak az elmúlt másfél évben. Ezzel egyidejűleg folyik a hatóságok, ellenőrző szervek további gyengítése. Az utóbbi évek megszorításai miatt a működésképtelenség határára került állami szerveknek 2012-ben újabb létszámleépítésekkel, forráskivonásokkal kell szembesülniük. Bár a megszorítások célja az államháztartás egyensúlyának megteremtése, ezek az intézkedések súlyos gazdasági problémákat okozhatnak már rövidtávon” – hívta fel a figyelmet három országos zöld civil szervezet.
„A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt kéri a kormánytól, hogy reálértéken legalább a 2010. évinek megfelelő összeget biztosítson a hatóságok és a civil szervezetek számára. A Nemzeti Civil Alap (NCA) korábban évente 7 milliárd forint felett rendelkezett, amiből évente mintegy tízezer civil szervezet jutott támogatáshoz. Az NCA forrásai ebben az évben először 3,5, majd 2,8 milliárd forintra csökkentek” – olvasható a közleményben.
A civil szervezetek szerint „a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban pedig már mindössze 1,4 milliárd forint szerepel. Ezen túlmenően a tervek szerint az NCA-ban a döntéshozatal is kormányzati befolyás alá kerül, nagyrészt megszűnik a korábbi, jól működő rendszer, amelyben civilek által választott döntéshozók osztották el a rendelkezésre álló forrásokat. Drasztikusan csökkentek a szektor részére előirányzott szakminisztériumi támogatások, miközben az adótörvények változása miatt jelentősen visszaesik az szja civileknek felajánlott 1 százaléka. A hazai kezelésű uniós forrásokhoz való hozzájutás is megnehezült, mert ezekhez hazai önrészt kell biztosítani, ami ezentúl aligha áll majd a civilek rendelkezésére.”
Leszögezik azt is, hogy „a civil szervezetek Magyarországon a GDP 4-5%-át állítják elő, mintegy 100 ezer munkahelyet tartanak fenn, és lényegesnek többet fizetnek be adóként, mint amennyi támogatást kapnak az államtól, nem beszélve önként végzett munkájukról. Megszűnésüknek tragikus hatása lesz a magyar társadalomra és gazdaságra: még inkább lezüllenek a szociális, kulturális, egészségügyi, oktatási és környezet- és természetvédelmi területek, amelyek leginkább igénylik és eddig igénybe is vették a civil szervezetek közreműködését.”
Végezetül „a szervezetek felhívják a figyelmet arra is, hogy hazánk eddigi legsúlyosabb ökológiai katasztrófája sem sújtotta volna Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely lakóit, ha az állami szervek komolyan vették volna a környezetvédő civil szervezetek figyelmeztetéseit, illetve ha a hatóságoknak lett volna kapacitásuk arra, hogy a helyszínen ellenőrizzék az ajkai vörösiszap-tározót, és nem csak az érintett cég által benyújtott papírokból tájékozódtak volna annak állapotáról. A civil szervezetek egyéb módon is segítenek az államháztartás helyzetének javításában: részletes javaslatokat dolgoztak ki, amelyek megvalósításával bőségesen jutna pénz a közfeladatok ellátására” – zárul a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége közös nyilatkozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06