Mesterházy a "tízek" kilépéséről tájékoztatott
"Gazemberség!" - Nemzetközi szervezethez fordul a Demokrata Párt?
Nem vesz részt a parlament hétfői ülésén az MSZP-ből távozott tíz képviselő.
2011.10.24 14:07MTIMolnár Csaba - aki vasárnap arról tájékoztatta Kövér Lászlót, hogy vezetésével megalakították a Demokrata Párt parlamenti frakcióját - hétfőn közölte: "gazemberségnek", a jogállam elleni támadásnak tartják, ha nem működhetnek képviselőcsoportként, és ha kedden sem változik a helyzet, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez fordulnak. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a házvezetésnek írt levelében azt tudatta: a tízek kiléptek a szocialista képviselőcsoportból. Kövér László házelnök azután kezdeményezi a frakcióalakítási üggyel kapcsolatos döntések meghozatalát, hogy szombaton hazatér latin-amerikai hivatalos útjáról.
Molnár Csaba a hétfői parlamenti ülés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: egy új frakció megalakulása csak technikai feladatokat állít az Országgyűlés vezetése elé, jogi-politikai teendője nincs a házvezetésnek. Tudatta, hogy a déli határidőig jelentkeztek napirend előtti felszólalásra, azonnali kérdéseket nyújtottak be, és azt remélik, nem lesz az ügyben "jogi csűrés-csavarás", a házvezetés tudomásul veszi a frakcióalakítást és új helyet biztosít nekik a parlamenti patkóban.
Közölte, ha a Ház vezetése nem teremti meg a frakció működéséhez szükséges feltételeket, nem tudnak részt venni az ülésén és máshol fogják elmondani a véleményüket. Ha pedig ez a helyzet keddre sem változik meg, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordulnak - jegyezte meg.
A képviselő kifejtette: az alkotmányügyi bizottság 1996. márciusi állásfoglalása és a Ház akkori döntése jogszerűnek ismerte el, hogy az MDF-ből távozó képviselők - Szabó Ivánnal az élükön - létrehozták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját, és kimondta, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg. Véleménye szerint ebből kiindulva a házvezetésnek most nincs egyéb teendője, mint biztosítani az új frakció működésének feltételeit.
Kitért arra is, hogy bár a házelnök hivatalos brazíliai látogatáson tartózkodik, Lezsák Sándor alelnök helyettesíti őt, így neki kell megoldania a problémát, elfogadhatatlan, hogy a házvezetés "az időt húzza".
Varju László, a tízek egyike az ülés kezdetekor újságíróknak azt mondta: mivel képviselőcsoportjuk működési feltételei nem adottak, nem vesznek részt a hétfői ülésen. Hozzátette: kedden reggel ismét megpróbálják elfoglalni helyüket az Országgyűlésben.
Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője arról tájékoztatta a házvezetést, hogy tíz képviselő - Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - kilépett az MSZP képviselőcsoportjából - jelentette be az elnöklő Lezsák Sándor a parlament plenáris ülésének kezdetén.
Hegedűs Lorántné jegyző ismertette a levelet, amelyben Mesterházy azt írta: kilépéssel a nevezettek frakciótagsága október 22-én megszűnt.
A frakcióvezető emellett indítványozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét Vadai Ágnes helyett Molnár Zsolt töltse be.
Az Országgyűlés sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy Kövér László házelnök azt követően kezdeményezi az MSZP-ből kilépett képviselők frakcióalakítási ügyével kapcsolatos döntések meghozatalát, hogy hazatér latin-amerikai hivatalos útjáról. Altorjai Anita közölte: az Országgyűlés elnökének helyettesítését ellátó Lezsák Sándor alelnök a Demokrata Párt frakcióalakítással kapcsolatos leveléről megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval.
Lezsák Sándor az ülésteremben bejelentette: a szükséges döntések meghozataláig a házszabályban meghatározott jogokat az Országgyűlés megalakulásakor létrejött frakcióknak biztosítják.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak. Elmondta, hogy pártjukat a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját.
Az Országgyűlés házszabálya a frakciók megalakításával kapcsolatban azt rögzíti, hogy az ugyanazon párthoz tartozó képviselők - legalább tízen - képviselőcsoportot hozhatnak létre. Rendelkezik arról is, hogy a valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.
Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik.
Ugyanakkor 1996-ban volt már példa arra, hogy új frakció alakításakor a képviselőknek nem kötelező fél évet a függetlenek között tölteniük: az MDF-ből kiváló honatyák így azonnal létrehozhatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. Erre hivatkozott a házelnöknek vasárnap írt levelében Molnár Csaba, aki arról is beszélt, hogy az alkotmányügyi bizottság akkor szinte egyhangúlag ismerte el, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg. Hozzátette: a frakcióalakítás szabályszerűségét az Országgyűlés is kimondta, az összes jelenlévő fideszes képviselő egyetértésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06