Október 22-én megszűnt a tagságuk
Tíz képviselő hagyta el az MSZP-t
Az elnöklő Lezsák Sándor a parlament plenáris ülésének elején bejelentette: Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője arról tájékoztatta a házvezetést, hogy tíz képviselő kilépett az MSZP képviselőcsoportjából.
2011.10.24 13:35MTIA jegyző, Hegedűs Lorántné (Jobbik) a plénum előtt ismertette a levelet, amelyben Mesterházy Attila azt írta: kilépéssel megszűnt október 22-én Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván tagsága.
A frakcióvezető - mint levelének ismertetése során kiderült - indítványozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét Vadai Ágnes helyett Molnár Zsolt töltse be. A többi bizottsági megbízatásokat érintő indítványait később, a frakció döntése után ismerteti.
Lezsák Sándor közölte, hogy a házelnök a Magyar Szocialista Párt frakciójából kilépett képviselők frakcióalakítási ügyével kapcsolatos döntések meghozatalát az október 30-i hazaérkezését követően kezdeményezi majd, addig a házszabályban meghatározott jogokat az Országgyűlés megalakulásakor létrejött frakciók számára biztosítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


