Kövér dönteni készül a frakcióalakítás ügyében
A jövő hétig független a tíz volt MSZP-s
Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a keddi ülésnapon bejelentette: az Országgyűlés elnökének döntéséig az MSZP frakciójából kilépett tíz képviselő függetlenként dolgozhat a parlamentben.
2011.10.25 10:09Révuti NorbertAz adótörvények tárgyalása közben, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéja után az elnöklő Lezsák Sándor a plénum előtt bejelentette, hogy Kövér László házelnök várhatóan a jövő héten dönt az MSZP-ből kilépett tíz képviselő frakcióalakításra irányuló bejelentéséről, addig őket azok a jogok illetik meg, amelyekkel a független képviselők rendelkeznek.
Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője hétfőn tájékoztatta: tíz képviselő kilépett a képviselőcsoportból. A házszabály rendelkezéseinek megfelelően a kilépett képviselőt függetlennek kell tekinteni, az Országgyűlés ennek ismeretében döntött a tárgyalási időkeretekről - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját.
Hétfőn kiderült, hogy a házelnök csak azután kezdeményezi az üggyel kapcsolatban szükséges döntések meghozatalát, hogy a hét végén hazatér latin-amerikai útjáról. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők közölték: ha kedden sem működhetnek frakcióként, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez fordulnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06