Teljesítette az NKH-féktesztet
Jól fékez az Alstom szerelvénye
Teljesítette a budapesti 2-es metróra szánt Alstom Metropolis szerelvény a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) féktesztjét.
2011.10.21 13:59MTIA tesztekre múlt pénteken, illetve hétfőn került sor Budapesten. A hatóság azt vizsgálta, hogy az ötkocsis szerelvény megáll-e az NKH által elvárt fékúton belül úgy, hogy az öt kocsiból egyen kikapcsolták a fékeket. A szerelvény fékrendszerét ezzel a módszerrel többször is vizsgálták a két tesztnap alatt, és minden esetben teljesítette az elvárásokat. A hatóság ezt az egy tesztet írta elő a derogációs kérelemmel kapcsolatban, de további vizsgálatokat is folytatnak.
Az NKH szerdán közölte, hogy a fékrendszert szakértői csoport vizsgálja, a francia Alstom által kért magyar jogszabályok alóli mentességről novemberben születhet döntés. A hatóság a szerelvény típusengedélyével kapcsolatban hiánypótlást kért a gyártótól, hogy a kocsik további átalakítására vonatkozó szükséges vizsgálatokat elvégezhesse.
Az Alstom augusztus 17-én juttatta el két kérelmét (típusengedély és derogációs kérelem a fékrendszerrel kapcsolatban) az NKH-hoz, miután megállapodott a fővárossal a régi szerződés módosításokkal elfogadott újbóli érvénybe léptetéséről. Ennek értelmében az Alstomnak a szerződés újbóli életbelépésétől (augusztus 15.) számított 300 napon belül meg kell szereznie a végleges típusengedélyt a 2-es metróvonal szerelvényeire, és 330 napon belül le kell szállítania az első szerelvényt Budapestre.
A gyártó augusztus közepén jelezte, hogy módosítottak a korábban kifogásolt fékrendszeren. Bizonyos részei viszont továbbra is eltérnek a magyar szabályoktól, az Alstom ezért nyújtotta be derogációs kérelmét.
Az Alstom és a BKV 2006-ban kötött szerződést a 2-es és 4-es metró vonalára szállítandó szerelvények legyártására. Ezt tavaly októberben nem teljesítés miatt felbontották, majd miután Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója megállapodott a módosításáról, idén augusztus 15-én hatályba lépett a megváltoztatott szerződés.
A kontraktust a BKV azért mondta fel tavaly október 20-án, mert az Alstom nem tudta határidőre megszerezni a 2-es vonalra szánt szerelvények végleges típusengedélyét, többek között azért, mert a NKH nem látta bizonyítottnak, hogy a francia gyártó fékrendszere azonos biztonsági szintet képvisel, mintha azt a magyar előírások szerint építették volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06