300 millió eurós szerződés
A párizsi metrónak szállít kocsikat az Alstom
A budapesti kettes és négyes metróvonalak kocsijaira is szállítási szerződéssel rendelkező francia Alstom több mint 300 millió eurós szerződést kötött a párizsi metrót üzemeltető vállalattal (RATP) új metrókocsik gyártásáról - közölte a járműgyártó társaság hétfőn.
2011.07.25 12:40MTIA szerződés értelmében 2013 májusa és 2016 augusztusa között összesen 66 szerelvényt szállít majd. A járművek 30 százalékkal kevesebb energiát használnak fel, mint a forgalomban lévő régebbi típusok - közölte a vállalat.
Az Alstom több partnerrel, így a Bombardier-vel és az Arevaval együtt teljesíti a megrendelést.
Az Alstom részesedése a szerződésben 200 millió euró.
A francia társaság 2001 júliusában kötött szerződést az RATP-vel egy típus fejlesztéséről, teszteléséről, előgyártásáról, továbbá 160 szerelvény opcionális szállításáról.
A mostani megállapodás a harmadik és egyben utolsó részlete ennek a szerződésnek. Az első 44 szerelvényt 2008 júliusában helyezték üzembe a kettes vonalon, míg a második 50 szerelvény az ötös vonalon közlekedik. A mostani megrendeléssel a kilences vonal elhasználódott szerelvényeit cserélik le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


