Adományokat gyűjtenek decemberben
Egyre több magyar gyermek éhezik: a Mikulásgyár segít
Egyre több gyermek éhezik Magyarországon; erre hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezési Világnapja alkalmából a Mikulásgyár, amely idén többek között ezeken a gyerekeken akar segíteni hagyományos decemberi adománygyűjtésével.
2011.10.16 14:41MTIA felmérések szerint Magyarországon 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyerek száma - fogalmazott a közlemény, amelyet a Mikulásgyár a vasárnapi Élelmezési Világnap alkalmából adott ki.
Az adománygyűjtési akciót hetedik alkalommal szervezi meg a jótékonysági szervezet. A Mikulásgyár december 9. és 21. között várja a budapesti 56-osok terén a tartós élelmiszereket és ruhaadományokat.
Charity Event Hall elnevezéssel egy nyolcszáz négyzetméteres rendezvénysátrat is felállítanak idén céges karácsonyi rendezvények befogadására. Az újításnak köszönhetően már a tavalyihoz képest kétszer annyi vállalkozás jelezte, hogy részt kíván venni a Mikulásgyár munkájában.
A cégek saját karácsonyi rendezvényeiket, illetve külső ügyfélkapcsolati rendezvényeiket tartják majd a jótékonysági rendezvénysátorban ezzel hívva fel dolgozóik és partnereik figyelmét a társadalmi szerepvállalás fontosságára - ismertette a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


