Éhező diákok az iskolákban?
A tönk szélén Pest megye: lebukott a "kontár fideszes vezetés"?
Török Zsolt, a párt szóvivője és Szűcs Gábor, a Societas Pest megyei elnöke kijelentette: az MSZP szerint Pest megye közgyűlésének elnöke, illetve az önkormányzat "kontár fideszes vezetése" ugyanolyan katasztrofális helyzetet teremt a megyében, mint amilyet Hoffmann Rózsa országosan előidéz az oktatáspolitikában.
2011.09.30 14:19MTITörök Zsolt szerint a kontár kormányzat leképeződése látható Pest megyében. A szocialista politikus kifejtette, hogy az, amit a megyében oktatás, illetve a gyermekekkel való foglalkozás címén művelnek, mindennek nevezhető, csak szakmainak nem. Szerinte a megyei fenntartású iskolákban éheznek a gyerekek, és a fűtési szezon megkezdésétől fázni is fognak, mert az önkormányzat sem a rendes étkeztetést, sem a gázszámlát nem tudja már kifizetni.
Török Zsolt kifogásolta, hogy ebben a helyzetben Szűcs Lajos - fideszes országgyűlési képviselőként és megyei vezetőként - több mint másfél millió forintot tesz zsebre havonta, majd azt mondta: ideje, hogy a miniszterelnök véget vessen a kontárkormányzásnak országosan és Pest megyében is.
Szűcs Gábor, az MSZP ifjúsági szervezetének megyei elnöke élesen bírálta és ámokfutásnak nevezte Hoffmann Rózsa államtitkár oktatáspolitikai tevékenységét. Egyebek mellett a tervezett egész napos oktatás feltételeinek hiányára hivatkozott, megjegyezve, hogy Pest megyében a jelen helyzet szerint éhesen és fázva kell majd végigülniük a diákoknak a napot.
Beszélt arról is, hogy a kilátásba helyezett óraszám-emelkedés miatt számos pedagógus veszítheti el állását, míg mások "utazó pedagógussá" válnak.
Sorolta a szocialisták kérdéseit: mikor vet véget a kormányfő Hoffmann Rózsa ámokfutásának? Mikor menti meg Pest megyét? Mikor vonja felelősségre a megye elhibázott irányításáért Szűcs Lajost, a közgyűlés elnökét?
A sajtótájékoztató végén szóváltás alakult ki Török Zsolt és az időközben az épület elé érkező Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke között arról, hogy tényleg éheznek-e a megye iskoláiban a gyerekek - a sajtófőnök többször megkérdezte, hogy ez hol fordul elő -, illetve arról, hogy lesz-e fűtés az intézményekben. Ambrus András kijelentette: a korábbi étkeztetőcéggel, a HunGasttal való jogi és elszámolási vita ellenére mindenütt van ebéd, és fűtés is lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


