Bajban a kisebbségi önkormányzatok
A Pest megyei gyermekekért emelte fel szavát az MSZP
"A kormány ne hagyja cserben a Pest megyei gyermekeket és a kisebbségi önkormányzatokat sem!"
2011.08.19 17:34MTIEzt hangoztatta Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke és Fogarasiné Deák Valéria, Pest Megye Önkormányzatának kisebbségi tanácsnoka pénteken a közgyűlés épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Tóbiás József szerint a Pest megyében lévő nevelőszülői hálózat működése elérte az ellehetetlenülés határát. A Magyar Államkincstár által a működéshez átutalt tavalyi összeg sem jutott el maradéktalanul a nevelőszülői hálózathoz, az idei évben is csak töredékösszegről beszélhetünk - emelte ki.
A szocialista politikus szerint ugyanez a helyzet az iskolakezdési támogatások folyósítása esetében is, holott erről a parlament törvényt is elfogadott.
Mindezekért az MSZP Pest megyei frakciója arra kéri a kormányt, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon keresztül nyújtson 120 millió forint gyorssegélyt a hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő családoknak és intézményeknek. Ugyan ez sem oldaná meg a helyzetet, de legalább a teljes csőd elkerülhető lenne, és biztosítani lehetne az iskolakezdést - hangsúlyozta.
Mindezekért az augusztus 26-i megyei közgyűlésen MSZP frakciója kezdeményezni fogja a 2006 és 2010 közötti gazdálkodás teljes áttekintését, azért, hogy mind a politikai, mind pedig a jogi következtetéseket le lehessen vonni - tette hozzá Tóbiás József.
Fogarasiné Deák Valéria elmondta, hogy a megyei önkormányzat adósságrengetegében eltűnt a megyében lévő hat kissebségi önkormányzat általános működési támogatására szánt pénz. Úgy fogalmazott, hogy "a postás lenyelte a küldeményt".
Szerinte a helyzet törvénytelen és elfogadhatatlan, mivel a vonatkozó törvény nyolc napot ír elő a Magyar Államkincstártól kapott összeg továbbításra. Sajnos a Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásának sem volt foganatja, a megyei önkormányzat ennek ellenére sem cselekedett - tette hozzá.
A kisebbségi tanácsnok közölte, hogy a probléma megoldása érdekében a jövő héten levélben fordul Szászfalvi Lászlóhoz, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


