Áttekinti a hontalanságot
Kocsis Máté hajléktalanügyi-referens lett
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának hajléktalanügyi referensévé kérte fel a frakció elnöksége kedden Kocsis Mátét.
2011.10.11 13:35MTIAz Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke, Budapest VIII. kerületének polgármestere azt kapta feladatul, hogy ismerje meg az érintett szervezetek munkáját, gyűjtse össze a tőlük érkező, országos jogalkotásra vonatkozó javaslatokat, és tájékoztassa minderről a Fidesz-frakciót s annak vezetőjét; továbbá ha szükséges, készítsen elő javaslatokat a hajléktalanüggyel kapcsolatos kérdések megoldására.
Kocsis Máté elmondta: Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és a frakcióelnökség tagjai azzal bízták meg, hogy tekintse át a hajléktalanellátás aktuális kérdéseit, vizsgálja meg annak visszásságait, idegenrendészeti vonatkozásait, a lakás-, a koldus- és hajléktalanmaffia felszámolásának lehetőségét, és ha szükséges, készítsen javaslatot ezek megoldására.
Hozzátette: elsősorban a Fővárosi Önkormányzat, a Belügyminisztérium, valamint a szociális államtitkárság munkáját és törekvéseit szeretné segíteni azzal, hogy az általuk tett javaslatok minél gördülékenyebben a parlament elé kerülhessenek, és a kormánypárti frakciók azokat maradéktalanul megismerhessék.
A politikusnak feladata lesz továbbá, hogy gyűjtse össze a javaslatokat a településszintű hajléktalanellátási gyakorlatok országos szintű rendezésére is, egyeztetve az említett három szervezettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


