"Százmilliókat" költenek a befogadóhelyekre
Tarlós nem akar több kihűlt hajléktalant
A főpolgármester éppen a vasárnapihoz hasonló kihűléses haláleseteket szeretné elkerülni, ezért is nyit a főváros újabb befogadóhelyeket a hajléktalanok számára.
2011.10.10 14:56MTITarlós István hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón a tragikus esetre utalva azt hangoztatta: bizonyítva látja törekvéseik helyességét, hiszen éppen azt akarják elérni, hogy a hajléktalanok ne akárhol aludjanak, "mert annak ez lesz a következménye".
Elmondta, jelenleg is "százmilliókat" költenek arra, hogy felújítsanak három, nagy befogadóképességű ingatlant a fedél nélkül élőknek, továbbá hogy munkalehetőséget biztosítsanak nekik.
A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző, szocialista-szabad demokrata városvezetés utolsó ciklusában, 2006 és 2010 között 131 hajléktalan ember halt meg kihűlés miatt Budapesten.
Vasárnapra virradó éjszaka két hajléktalan férfi halt meg a VI. kerületi Hunyadi téren, halálukat az első vizsgálat szerint az 5-7 Celsius-fokos hidegben kihűlés okozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


