Rossz megoldást választott
LMP: a hajléktalanok halála tragikus figyelmeztetés a fővárosnak
Az LMP szerint két budapesti hajléktalan vasárnapi halála tragikus figyelmeztetés a fővárosnak, és a történtek azt jelzik, hogy Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) rossz megoldást választott a probléma kezelésére.
2011.10.09 16:54MTISomfai Ágnes fővárosi ellenzéki képviselő, nemrég lemondott hajléktalanügyi biztos vasárnapi, az MTI-nek küldött közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy emberek fagynak meg Budapest utcáin vagy fűtetlen lakásokban.
Az LMP képviselője azt követően adott ki nyilatkozatot, hogy a VI. kerületi Hunyadi téren két 60 év körüli hajléktalan férfi holttestére találtak; halálukat az első vizsgálat szerint kihűlés okozta. Somfai Ágnes szerint a hasonló tragédiák elkerülése érdekében kiemelt figyelmet kell szentelni a hajléktalanok téli ellátásának, és biztosítani kell, hogy senki ne fagyjon meg az utcán, mert nincs férőhely a szállásokon. Álláspontja szerint a tél közeledtével minden szereplőnek - így a kormányzatnak, a fővárosnak, a kerületeknek és civileknek - azzal kellene foglalkoznia, hogy az ellátást összehangolják, és elegendő férőhelyet biztosítsanak az utcán élő fedél nélküli embereknek. Mint írta, ezzel szemben az elmúlt évben a kormányzat "rendészeti offenzívát" indított a hajléktalanok ellen, a fővárosban elbizonytalanították a hajléktalanellátás intézményeit, és finanszírozásuk kétségessé vált. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a hideg időszakra a főváros minden évben úgynevezett "téli operatív programot" fogadott el, amely összehangolta a hajléktalanellátásban dolgozó fővárosi és civil szervezetek tevékenységét. Ennek a programnak még nyoma sincs, holott már rég el kellett volna fogadni - fűzte hozzá. Somfai Ágnes jelezte: a hajléktalanellátás már most teljes kihasználtsággal működik, és ezen egyáltalán nem javít a fővárosi és józsefvárosi "hajléktalanüldözés".
Véleménye szerint a "kudarcba fulladt" népszavazás után Józsefváros "sok tízmillió forintot irányzott elő az embertelen intézkedések foganatosítására és a hajléktalanok más kerületekbe üldözésére".
Somfai Ágnes szerint a két ember halála tragikus jelzés arra, hogy a hajléktalanok üldözése, "szem elől való eltakarítása" túl azon, hogy az emberi méltóságot sérti, nem a megfelelő megoldás a problémára. Ezeknek az embereknek az a legfőbb "bűnük", hogy szegények, és nincs hol lakniuk - írta közleményében a képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


