Elfogadhatatlan a kárpótlási törvény
LMP: a szerb kormány a múlt foglya
A szerb köztársasági elnök által aláírt kárpótlási törvény elleni jogi fellépésre bíztatja az LMP a szerbiai parlament magyar képviselőit, a Vajdasági Magyar Szövetséget és a magyar kormányt.
2011.10.05 17:42ma.huAz ellenzéki párt közleménye szerint a holnap hatályba lépő törvény ugyanis továbbra is megbélyegzi a vajdasági magyarokat, és megerősíti a kollektív bűnösség elvét.
„Az LMP sajnálatosnak tartja, hogy Boris Tadic szerb köztársasági elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely nagyrészt kizárná a délvidéki magyarságot a második világháború után kisajátított vagyon visszajuttatásából és a kárpótlásból” - írják.
Hozzáteszik: „a Lehet Más a Politika bízott abban, hogy a szerb parlamenti többség elveti a törvény kollektív bűnösségre vonatkozó részét, és nem megy szembe az Európai Unió értékeivel, irányelveivel. A szerb kormány azonban továbbra is a múlt foglya – ezért hozta meg ezt a szégyenletes döntést, amelyről ráadásul az a téves meggyőződése, hogy az ország uniós felzárkóztatást segíti”.
„Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét és a szerbiai parlament magyar képviselőit is arra bíztatja az LMP, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulva küzdjenek az igazságosság helyreállításáért” – olvasható a közleményben.
„A Szerb Köztársaság számára fontos diplomáciai kapcsolatot jelent Magyarország, mert az uniós csatlakozási folyamatban kiemelten számítanak a magyar kormány támogatására. Az LMP ezért ismételten felszólítja a magyar kormányt, hogy diplomáciai befolyását felhasználva tegyen lépéseket a vajdasági magyarokat ért megkülönböztetés ellen, és hívja fel az Európai Bizottság figyelmét Szerbia diszkriminatív döntésére” – zárul az LMP közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


