Beszólt Schiffer
Kizárná az Alkotmánybíróságból a volt képviselőket az LMP
Az LMP azt javasolja, hogy január 1-jétől a volt parlamenti képviselők ne lehessenek az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
2011.10.11 13:52MTIAz Alkotmánybíróságról szóló törvény tárgyalása előtt tartott sajtótájékoztatón a frakcióvezető felhívta a figyelmet, hogy januártól megszűnik az a jog, amely alapján bárki indítvánnyal fordulhatott az Alkotmánybírósághoz.
Hozzátette, hogy a tervezet január elsejével megsemmisíti azoknak a folyamatban lévő ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket olyanok indítványoztak, akiknek erre az új esztendőben már nem lenne lehetőségük.
Az LMP ezért megpróbálja elérni, hogy ezt a szakaszt vegyék ki javaslatból - vázolta egyik céljukat Schiffer András. Példaként említette, hogy itt olyan ügyekről van szó, mint magán-nyugdíjpénztári vagyon, a médiatörvény vagy az önkormányzati testületek zárt üléseinek tilalma. A frakcióvezető közölte, hogy emellett az úgynevezett többcsatornás alkotmánybíró jelölésre tesznek javaslatot, vagyis az új alkotmánybírák egyharmadát a testület korábbi tagjai, egyharmadát a Kúria elnöke, egyharmadát pedig az erre illetékes parlamenti bizottság jelölné. Hangsúlyozta, hogy a megválasztáshoz viszont minden esetben a parlament kétharmadának egyetértése kell. Arra külön kitért, hogy a korábbi miniszterek, államtitkárok vagy államfők nem lehetnek az Ab tagjai, de - mint mondta - a törvény a parlamenti képviselőkre nem vonatkozik. Ezért az LMP azt is javasolja, hogy január 1-jétől a törvényi tilalom terjedjen ki rájuk is.
A párt egyúttal szeretné, ha az alkotmánybírósági eljárások átláthatóak lennének és nőne az alkotmányjogi panaszok lehetőségének köre. Kitért arra is, hogy az egészséges környezettel összefüggő jogok esetében a zöldszervezeteknek adnának ügyféli jogot. Schiffer András egyébként úgy fogalmazott, hogy a parlament előtt fekvő jogszabály: "gyászmise a magyar alkotmányosság felett". A politikus közölte, ezt a törvényt nem lehet elvonatkoztatni attól a folyamattól, amelynek során a Fidesz-KDNP tavaly "megkezdte az alkotmányosság felszámolását". Kijelentette azt is, hogy az Ab jogkörének szűkítésével a törvényhozó hatalom előtt már nincs érdemi hatalmi korlát. Schiffer András álságosnak nevezte, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János korábban felajánlotta a parlamenti pártoknak annak lehetőségét, hogy egyeztessenek a törvényről.
Kijelentését azzal indokolta, hogy a fideszes javaslatok tavaly novemberben elvették annak lehetőségét, hogy az Alkotmánybíróság az adó és költségvetési kérdéseket vizsgálhassa.
Hozzátette, hogy a kormánypártok ezután, az alkotmányozási folyamat során elvették az emberektől azt a jogot, hogy végső esetben ennél a testületnél keressenek menedéket. Hangot adott annak a véleményének is, hogy végül idén nyáron a Fidesz-KDNP hozzá lojális tagokkal töltötte fel az Ab-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


