Iyen szintű negligálás
Van esély egy pedagógussztrájkra
Van esély egy pedagógussztrájkra Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint.
2011.10.10 07:15MTIA hétfői Népszavában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy lesz-e pedagógussztrájk a PDSZ elnöke azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet nem túl szívderítő, ezért van rá esély. Hozzátette ugyanakkor: nem tőlük, szakszervezeti vezetőktől függ a sztrájk.
"Meg kell keresnünk a kollégáinkat, meg kell tudni, ők mit szeretnének" - mondta. Mivel nemrég került nyilvánosságra a köznevelési törvény koncepciója, a pedagógusok Mendrey szerint még nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen veszélyeket rejt számukra.
"Ezért vállaltam, hogy fellármázom a kollégáimat, illetve a szülőket és a pedagógusjelölteket is, hogy közösen lépjünk fel a tervezet megváltoztatásáért. Fontos megértetni a társadalommal, hogy ami jó az iskolának és a pedagógusoknak, az mindenkinek az érdekét szolgálja" - jegyezte meg. A szakszervezeti elnök azt is hozzáfűzte, hogy az érdekegyeztetés ilyen szintű negligálása nem fordult elő korábban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


