Pongráczné Várnai Mária Anna
A Fidesz vitte a soproni választást
A Fidesz-KDNP színeiben induló Pongráczné Várnai Mária Anna nyerte a vasárnapi soproni időközi választást - közölte a választási bizottság elnöke.
2011.10.09 22:55MTIOcsák József elmondta: a 4103 választásra jogosultból 1033-an járultak az urnákhoz, a leadott voksok tíz kivételével érvényesek voltak. A győztes 465, a második helyen végző MSZP-jelölt, Varga Zoltán Gusztáv 385, a Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület által támogatott Pruzsinsky Tamás 85 voksot kapott.
A Jobbik színeiben induló Ladányi Sándort 60, Németh Lászlót (LMP) 28 választó támogatta érvényes vokssal. Pongráczné Várnai Mária Anna vasárnap esti közleményében az áll: az eredmény azt bizonyítja, hogy a soproniak értékelik és elismerik a Fidesz-KDNP-s városvezetés eddigi munkáját, a nemzeti összefogás kormányának törekvéseit, Magyarország megújulását.
Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a 8-as számú egyéni választókerületben tavaly októberben győztes Pongrácz Attila (Fidesz-KDNP) lemondott mandátumáról. Döntését azzal indokolta: felkérték, hogy vezesse a megyei kormányhivatalon belül a Győr-Moson-Sopron megyei növény- és talajvédelmi igazgatóságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


