Emelkedett vérzsír-szintek
Igen korán kezdődhet a koszorúérbetegség
Egy amerikai vizsgálat tanúsága szerint már gyermekkorban megjelennek az érelmeszesedés kiindulási tünetei.
2011.10.09 10:05MTIAz életkor előrehaladásával mind gyakoribbak a szív-és érrendszeri betegségek, a szívinfarktus vagy az agyvérzés. Ennek alapján a közhit az, hogy az érbetegségek időskori ártalmak és csak akkor kell velük foglalkozni.
A koreai háború idején az amerikai hadvezetés arra volt kíváncsi, hogy az ellenséges fegyverek mely lövedékei a legveszélyesebbek, ezért megszervezték, hogy valamennyi halott katonájukat visszaszállították a frontvonalból és fölboncolták. Az ellenséges fegyverek hatására vonatkozólag sok újdonságot nem fedeztek fel, de a boncolás eredményei alapos megdöbbenést keltettek a szívgyógyászokban. A sorozási vizsgálat után egyenruhát öltő, makkegészségesnek tartott húszéves fiatal férfiak koszorúerein igen gyakran találtak jól kimutatható szűkületet. Voltak olyanok, akiknél nem csak egy érszakaszon, de több érben is kimutattak szűkült területeket. Ezt követően baleset következtében elhunyt gyereket koszorúereit is megvizsgálták. Ezzel régebben nem foglalkoztak és amikor megnézték, kiderült, hogy már gyermekkorban megjelennek az érelmeszesedés kiindulási tünetei. Most a Journal of the American College of Cardiology közölte azt a vizsgálatot, amelyet Robert Eckart vezetésével végeztek.
A kutatók tíz éven át követték katonai sorozás végett orvosi vizsgálatra kerülő fiatalok adatait.
Csaknem ezer fiatal férfi és nő hirtelen halálának részleteit sikerült ily módon megtalálni. A 35 évesnél fiatalabb korosztályban a halál oka 41,3 százalékban koszorúér-betegség volt.
A 35 évesnél idősebbek esetében koszorúér-szűkület 73,2 százalékban okozta a váratlan, hirtelen szívhalált. A kutatók hangsúlyozzák, hogy már a fiatalok életéből is a lehető legnagyobb mértékben kellene kiszorítani a kockázati tényezőket, a dohányzást, a kezeletlen magas vérnyomást, az emelkedett vérzsír-szinteket, a túlsúlyt és a nem megfelelően kezelt cukorbajt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


