Lezárta a Dörner-ügyet
Tarlós István: agresszív a színházigazgatók hozzáállása
A főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát".
2011.10.08 16:36MTISzűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója elmondta: a városvezetés azt tartja elfogadhatatlannak, hogy a "legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból". A kommunikációs igazgató arra a nyílt levélre reagált, amelyet kilenc fővárosi színházigazgató írt a főpolgármesternek.
A színidirektorok azután írtak levelet, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.
A levél aláírói úgy fogalmaznak: "megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan".
A színházigazgatók szerint a fővárosi színházi élet az elmúlt évtizedekben, több mély társadalmi változás közepette "őrizte meg nézőit, minőségét és nemzeti elkötelezettségét", ennek oka mindvégig a megalapozott szakmaiság volt. "Nézőink és színházi műhelyeink megtartása közös felelősségünk" - zárják a levelet, amelyet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház)írt alá.
A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, míg a Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06