Kiskunhalasra kellett átszállítani a lakókat
Szétverték a menhelyet az illegális bevándorlók
Lakhatatlanná vált a csütörtöki verekedés következtében az illegális migránsok győri őrzött szállása, ezért az ott elhelyezett embereket Kiskunhalasra kellett átszállítani - közölte Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
2011.10.07 10:37MTIKözlése szerint az anyagi kár kétmillió forintnál is nagyobb. A Kisalföld című megyei napilap információja szerint a vita azon robbant ki, mire használjanak egy, az egyik ajtóról leszerelt riglit.
Négy egyenruhás sérült meg abban a verekedésben, amely csütörtök délelőtt tört ki Győrben, a rendőrség illegális migránsok elhelyezésére szolgáló őrzött szállásán.
Fél tizenkettő körül egy szíriaiakból és egy pakisztániakból álló csoport szólalkozott össze a Szövetség utcai szálláson. Két fegyveres őr a körletbe lépett, és megpróbálta lecsillapítani a perlekedőket, ám ekkor azok egyesült erővel támadtak rájuk.
Az egyik intézkedő fegyveres őr nyolc napon túl gyógyuló, társa és két, a segítségükre siető rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Jelenleg is tart annak tisztázása, hogy a mintegy negyven ember közül kinek milyen szerepe volt a történtekben. Hivatalos személy elleni erőszak miatt a győri nyomozó ügyészség, míg rongálás ügyében a győri rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


