Horváth szerint Éger hazudott
Horváth Ágnes: "picikét abszurd" Éger István nyilatkozata
Horváth Ágnes szerint "egy picikét abszurd" Éger István kamarai elnök hétvégi kijelentése, hogy a körzeti orvosok tömegesen bonthatják fel szerződésüket az egészségbiztosítási pénztárral; az egészségügyi miniszter szerint ez azt jelentené, hogy ingyen dolgoznak.
2008.04.14 17:33MTIA tárcavezető hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: a finanszírozásról ugyan az egészségbiztosítási pénztárral, az ellátási kötelezettségről azonban a helyi önkormányzattal szerződnek az orvosok.
"Bizony a települési önkormányzatokkal is egyeztetni kell, mielőtt az orvosi kamara elnöke egy ilyen bejelentésre ragadtatja magát" - mondta, és jelezte, következő keddi egyeztetésükön bonthatja ki Éger István pontosan, mit is ért hétvégi nyilatkozata alatt.
A miniszter emlékeztetett arra: miközben tavaly csökkentek a reálbérek, a vizitdíj miatt negyedével nőtt a háziorvosok bevétele, ezt "törölte el" a március 9-i népszavazás.
"Éger István egy pár hónappal ezelőtt azt mondta, a vizitdíj nem oszt, nem szoroz, nem számít, ma pedig veri ugyanez az Éger István az asztalt, és azt mondja, hogy a vizitdíj nélkül csődbe mennek a praxisok" - közölte Horváth Ágnes, aki szerint a kamarai elnök egymásnak ellentmondó nyilatkozatai szerint "valamikor hazudott".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06