Teljesítményalapú finanszírozás a háziorvosoknak
Díjazná az MSZP az eredményesebb háziorvosi munkát
A háziorvosok teljesítményalapú finanszírozásának lehetőségét szeretné megteremteni az MSZP: a szocialisták javaslata szerint a többet és jobban dolgozó doktorok több pénzt is kapnának a jövőben - írta a csütörtöki Népszava.
2008.04.10 08:35NépszavaA párt szakpolitikusa, Vojnik Mária a lapnak elmondta: több olyan lehetőséget mérlegelnek, ami ezt a célt szolgálná. Ezek közé sorolta például azt, hogy ha a háziorvos más szakterületen is szerzett szakvizsgát, akkor többletismereteit a saját praxisában is alkalmazhassa. Többletpénz járhat azért is, ha a háziorvos részt vesz a népegészségügyi programban - tette hozzá.
A pártnak nem ez az egyetlen elképzelése az alapellátás jobbítására: csökkentenék például a háziorvosokat terhelő adminisztrációs terheket, s akár a vizitdíj bevezetése előtt elvett eszköztámogatást is visszaadnák - olvasható a cikkben.
A lap emlékeztet arra, hogy az Egészségügyi Minisztérium viszont azt tervezi, hogy újra bevezetnék a részleges térítési díjat, ha a beteg beutaló nélkül megy szakrendelése. A Népszava információi szerint azonban a szocialisták ezzel a javaslattal nem értenek egyet, így az "nem is biztos, hogy megvalósul".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


