Napirenden a közlekedésfejlesztés
"Súlyos a lemaradás Budapesten"
Tarlós István főpolgármester Fellegi Tamásnak küldött leveléből kiderül: a főváros fenntartja a közlekedésfejlesztési projektjavaslatait, és azt várja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter aláírja a támogató levelet.
2011.09.23 17:15MTIA Magyar Nemzet előzőleg arról számolt be, hogy nem tudja támogatni a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tenderét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mert annak forrásigénye (118 milliárd forint) egyedül több, mint a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a városi és elővárosi közlekedésre fordítható 98 milliárd forintos keret.
A főpolgármester levelében egyenlő elbírálást kér a tárcavezetőtől, jelezve, hogy mindhárom város, amelynek van kötöttpályás közlekedése, szinte teljes járműparkját és infrastruktúráját megújította a 2007 és 2013 közötti uniós forrásokból. Mint írta, Budapesten "szemmel látható, közismert és súlyos a lemaradás". Kitért arra, hogy a főváros főbb kötöttpályás tengelyei önmagukban, egyenként több utast szállítanak, mint egy-egy vidéki város teljes helyi közlekedési rendszere.
Tarlós István arról is beszámolt, hogy a hónapokkal ezelőtt benyújtott javaslatok támogató leveleinek hiánya több projekt előkészítését késlelteti. Példaként említette az Európai Unió által a metróberuházáshoz is megkövetelt dugódíjat, illetve az elektronikus jegyrendszer előkészítését.
A városvezető úgy fogalmazott: "a főváros nevében a projektjavaslatainkat fenntartom és felelősséggel azok egyikének visszavonását, hátrasorolását sem tudom megtenni".
Kiemelte, hogy a következő uniós ciklus végén, 2020-ban a többi között a Ganz-villamosok 43-50, a csepeli HÉV szerelvényei 50-54, a kisföldalatti járművei és a fogaskerekű kocsijai 47 évesek lesznek. Hozzátette: Budapest nincs abban a helyzetben, hogy bármelyik vonalon is lemondjon a 2014 és 2020 közötti uniós forrásokról, és nem állíthatja, hogy "a fenti életkorok eléréséig a szerelvényeink és a több millió utas által naponta használt rendszereink biztonsággal üzemeltethetők".
A levél szerint a tárcavezető a mai projekttartalomra is kiadhatná a támogató levelet, azzal a fenntartással, hogy a főváros a kormánydöntésig egyezteti a projekt részletes ütemezését és a forrásfelhasználás lehetséges mértékét. A városvezető jelezte: a főváros nyitott arra, hogy amennyiben a források nem bővülnek, és a 2014 utánra történő kötelezettségvállalásra sem lesz mód, akkor a projektet részütemekre bontsa.
Mint írta, az előkészítési projektek részletes tartalmát a támogató levelek kiadása után, az értékelési szakaszban is lehet még pontosítani.
A főpolgármester úgy fogalmaz: "szilárd meggyőződésem, hogy a kormánynak és a fővárosnak közös érdeke, hogy a projektjavaslataink befogadást és támogatást nyerjenek, hiszen sem a 2007 és 2013 közötti források maradéktalan lehívása, sem a 2014 és 2020 közötti új források sikeres lekötése nem történhet meg Budapest és agglomerációjának fejlesztési projektjei nélkül".
Kapcsolódó írások:
- Széttrolizzák a fővárost: összefogásra buzdít Tarlós
- Térkép e táj: kilenc közterület kap új nevet Budapesten
- Tarlós: a hajléktalanoknak is be kell tartani az emberi együttélés szabályait
- Somfai tényleg belebukott - Tarlós nem enged a "hajléktalanbűnözésből"
- "Fekete lyukként szívja magába" a hajléktalankérdés Tarlóst
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06