Az Alkotmánybírósághoz fordult a szakszervezet
Megsemmisíttetnék az egyházakról szóló törvényt a pedagógusok
Az egyházakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól a Pedagógusok Szakszervezete.
2011.09.07 16:49MTIA tömörülés honlapján szerdán közzétett dokumentumban kiemelik: ma Magyarországon több egyház, vallási felekezet tart fenn iskolákat.
Felidézték, hogy az egyházakról szóló törvény idei módosítása következtében 14-re csökken a hivatalosan elismert egyházak száma, így felekezeti iskolák szűnhetnek meg.
A PSZ számára ezért fontos, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a törvény alkotmányellenességét - indokolták beadványukat.
A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló törvény - amelyet július 12-én fogadott el az Országgyűlés - tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el, a jogszabály értelmében a többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd.
Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nyári táborában augusztus elején azt mondta, hogy arra számít, hogy a jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06