Hoffmann Rózsa Vácott méltatta a jogszabályt
Új közoktatási törvény: nagyobb megbecsülés a pedagógusoknak?
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézményben szerdán tartott megyei tanévnyitó ünnepségen kijelentette: a jövőre életbe lépő közoktatási törvény egyik nagy erénye a pedagógusok becsületének visszaadása.
2011.08.31 20:07MTIAz államtitkár a fogyatékos gyermekeket is oktató intézmény tanévnyitóján arról beszélt, hogy ha vannak is kudarcok az iskolákban, ha nap mint nap fáradtan térnek is haza a pedagógusok, mindig képesnek kell lenniük az újrakezdésre. Hozzátette: ez az erő már csak azért is fontos, mert ha az iskolákban rend, fegyelem és kemény munka tapasztalható, akkor Magyarország ismét dolgos, eredményes és virágzó ország lesz.
A kereszténydemokrata politikus aláhúzta: e cél jegyében látott hozzá a kormány tavaly nyáron az új közoktatási törvény kimunkálásához, majd bejelentette: szerda délelőtt elfogadták a törvény alapkoncepcióját. Az ünnepségen összegyűlt pedagógusoknak címezve mondandóját úgy fogalmazott: bizonyára kíváncsiak rá, hogy mi fog történni jövő szeptembertől, az új törvény életbelépése után.
Egyebek mellett elmondta, hogy a jogszabály visszaadja az iskoláknak a nevelő funkciót, és ezt a célt a nevében is hordozza majd. Új nemzeti alaptanterv készül kevés választható tankönyvvel, megszűnik a tanárok megalázó helyzete, s nő a megbecsülésük a szakmai, jogszabályi és anyagi háttér megteremtésével.
Az államtitkár azt mondta, hogy remélhetőleg ismét "gyémántcsiszolónak" érezhetik majd magukat az oktatók, míg a szülőket a nevelésben való partnerségre és a gyermekeikkel esténként folytatott nagy beszélgetésekre kérte.
Szabó István, a Pest megyei közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt emelte ki, hogy az elmúlt húsz évben még soha nem volt ilyen nehéz a tanévkezdés, mint most, de szerinte nincs idő a kétségekre.
Fördős Attila, Vác polgármestere (független) egyebek mellett arról szólt, hogy noha különböző fenntartású intézmények működnek a városban, nagy öröm, hogy ezek az intézmények kiválóan megférnek egymás mellett.
A megyei tanévnyitó helyszínén megjelentek a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom képviselői is, és az épület bejáratánál a szavaik szerint "ámokfutást" végrehajtó Hoffmann Rózsát "negatív mesehősként" ábrázoló kartonfigurát állítottak fel. Rögtönzött sajtótájékoztatójukon azt mondták: az új, elhibázott közoktatási törvény csak a diákok túlterhelésére és a tanárok leépítésére jó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


