Jól teljesítettek a diákok
Hoffmann Rózsa megdicsérte az idén érettségizetteket
Hoffman Rózsa oktatási államtitkár azt mondta: jól teljesítettek a diákok az idei érettségin, a vizsgák átlaga az előző évekhez hasonlóan alakult.
2011.07.13 12:42MTIIsmertetése szerint az összesített átlag 3,65 volt, az előző évi 3,62-vel szemben. A tíz évvel korábbi adatokhoz képest kéttizedes javulás figyelhető meg (2001-ben az összesített átlag 3,44 volt).
Az újságíróknak kiosztott összegzés szerint a diákok legjobban kémiából teljesítettek, az átlag 4,00 volt. A leggyengébben a matematikavizsgák sikerültek, átlaguk 2,99 volt. Magyarból 3,58, történelemből 3,75, fizikából 3,95, angolból 3,61, németből pedig 3,23 lett az átlageredmény.
A mostani vizsgaidőszakban minden korábbinál kisebb arányban, a dolgozatok mindössze 9,04 százalékánál tettek észrevételt a javítással kapcsolatban az érettségizők; az előző évben ez 11,45 százalék volt.
Az összegzés szerint a magyar diákok jobban teljesítettek, mint néhány eu-s tagállamban, hiszen nem születtek olyan kirívóan rossz eredmények, mint Romániában, ahol csak a jelentkezők 44,47 százaléka vizsgázott sikerrel. Lengyelországban pedig a diákok egynegyede megbukott. Magyarországon a bukások átlaga 2,1 százalék, a középiskolásoknál nappali tagozaton 1,5 százalék, a felnőttoktatásban nappalin 8, az esti és levelező képzésben pedig 6 százalék.
Hoffmann Rózsa ugyanakkor azt mondta: többéves tapasztalat szerint a jónak mondható eredmények mégis elégedetlenséggel járnak, romlik a fiatalok helyesírása, idegen nyelvi és alaptudásuk sokszor gyenge, s ennek következtében sokan lemorzsolódnak a felsőoktatásból.
Az érettségi vizsgakövetelményei nagyon alacsonyak, a százalékok osztályzatokra történő átváltása alacsony kulccsal történik, az elégséges eléréséhez elegendő a húszszázalékos teljesítmény, míg Európában ez 50 százalékhoz kötött. Hoffmann Rózsa elmondta: elkezdődött az érettségi rendszer átdolgozása a színvonal fokozatos emelése érdekében. Jelenleg munkacsoportok foglalkoznak a kérdéssel, a nemzeti alaptantervvel együtt ez a következő tanév feladata lesz.
A Mádl Ferenc Kör előző napi, széles skálájú, de egyszintű érettségit szorgalmazó felvetésére azt mondta: nem áll tőlük távol ez az elgondolás, bennük is felmerült, hogy a mostani kétszintű érettségi nagyon nehezen szervezhető, drága és pazarló, sok eleme kritizálható.
A mai érettségi rendszer legfontosabb erényét, az objektivitást meg kívánják őrizni, ez nem csorbulhat - hangsúlyozta, hozzátéve: a szinteket lehet, hogy egységes érettségin belül is el lehet különíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


