Időközi választás lesz a Tolna megyei településen
Független jelöltek indulnak harcba Harcon vasárnap
Négy független polgármester- és nyolc képviselőjelöltre szavazhatnak a vasárnapi időközi választáson a Tolna megyei Harcon. A Fidesz-KDNP-s jelöltet a Fidesz kérésére törölték a jelöltek közül.
2011.09.07 14:40MTIA választói névjegyzékben szereplő 764 szavazó Bóni Zoltán, Nyiratiné Győrfi Márta, Séfel Gyula és Siposné Csajbók Gabriella polgármesterjelöltekre adhatja voksát – tájékoztatott Fábián László körjegyző. A községben, ahol június 17-én a testület feloszlatta magát, a négy képviselői helyért nyolc - szintén független - jelölt indul.
Fábián László közölte: a helyi választási bizottság augusztus 5-én öt polgármester- és kilenc képviselőjelöltet vett nyilvántartásba, kedden azonban Németh Jánost, a Fidesz-KDNP jelöltjét törölték mind a polgármester-, mind a képviselőjelöltek közül.
A körjegyző hozzátette: Németh János jelölőlapját a Fidesz ügyintézője írta alá, akinek a meghatalmazása nem a mostani időközi, hanem a 2010. október 3-i helyhatósági választásra szólt. A jelölésről a Fidesz választókerületi elnöke, Horváth István nem tudott, ezért ő kérte a jelölt törlését - mondta.
Németh János - aki a feloszlatásig a helyi testület fideszes tagja volt - azt mondta: jogszerűen járt el, a szekszárdi Fidesz-iroda vezetőjétől szóban azt a tájékoztatást kapta, hogy a meghatalmazás négy évre szól. Közölte azt is, hogy nem fellebbez a helyi választási bizottság döntése ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


