Megmérettetik a Szociális Unió
Püspökladány: jelöltet indítanak Sziliék az időközi választáson
Szili Katalin pártelnök bejelentette: Bányász Róbert 27 éves vállalkozót indítja a Szociális Unió a püspökladányi időközi országgyűlésiképviselő-választáson.
2011.08.22 16:18MTIA jelölt több mint ezer ajánlószelvényét a pártok közül elsőként az unió adta le a helyi választási irodában.
A független országgyűlési képviselő szerint mérföldkő alig egy éve alakult pártjuk történetében ez a megmérettetés, amivel "felrajzolják magukat a hazai politikai palettára".
Pártjuk új politikai stílust, szakértelmen alapuló párbeszédet és konstruktivitást kíván megjeleníteni a hazai közéletben, két legfontosabb alapelvük a nemzeti értékek képviselete és a rendszerkorrekció megvalósítása - összegezte törekvéseik mozgatórugóit Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, aki utóbbi kapcsán az államháztartás reformjának végigvitelét nevezte meg, külön is megemlítve az önkormányzatokat, az egészségügyet és az oktatást.
Ugyanakkor erős szociális hálóra, biztonságos megélhetésre, a foglalkoztatás bővítésére van szükség - tette hozzá.
Bányász Róbert a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy életkorából adódóan is ismeri a fiatalok gondjait, és elsősorban a foglalkoztatás bővítéséért kíván dolgozni, ami Püspökladány térségében az egykori kabai cukorgyár újraindításának tervét jelenti.
Az ajánlószelvények gyűjtésekor azt tapasztalták, hogy a választók nyitottak az új hangnemre, ami oldani kívánja a "gyűlöletstruktúrát" - fűzte hozzá.
Hajdú-Bihar megye 6. számú, Püspökladány központú választókerületében azért kell megismételt időközi országgyűlési választást tartani, mert az év elején balesetben elhunyt Arnóth Sándor (Fidesz), a térség korábbi képviselője, s az először megtartott időközi választás érvénytelen és eredménytelen volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


