Veszélyben az októberi bérek kifizetése
Fideszes túlkapások Esztergomban - belső vizsgálatot kér Tétényi
Levélben kér belső vizsgálatot a Fidesz vezetőitől Tétényi Éva független polgármester az esztergomi Fidesz-frakció együttműködés-képtelensége miatt.
2011.09.06 09:18MTI"A párt vezetői nyilatkozzanak arról, hogy ami Esztergomban történik, az a Meggyes-csoport túlkapásait vagy a Fidesz országos politikáját tükrözi-e" - írta közleményében a polgármester.
Tétényi Éva szerint fontos az ügy azonnali kivizsgálása, mert a fideszes képviselők nem hajlandók tárgyalni a költségvetés módosításáról, így veszélybe kerülhet az októberi bérfizetés a város intézményeiben.
A polgármester rámutatott, hogy Párkány és Esztergom közösen készül a Mária Valéria híd átadásának szeptember végi, tízéves ünnepére, amelyen nyugodt körülmények között szeretnék vendégül látni a magyar és a szlovák kormány tagjait.
Tétényi Éva véleménye szerint a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a Fidesz-frakció minősíthetetlenül viselkedett. "Eközben a városháza előtti téren egy kisebb csoport Hajrá, Fidesz bekiabálással zavarta meg az ülést, feltehetően a helyi Fidesz felhívására jelentek meg, lejáratva ezzel a pártot. Ezzel túlléptek azon a határon, ami a nyugodt, kiegyensúlyozott közpolitikát biztosíthatja Esztergomban" - fogalmazott a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


