Odacsapott Tétényi?
Bíróság semmisítette meg a fideszes esztergomi képviselők döntéseit
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jogerősen ítéletével megsemmisítette azokat a döntéseket, amelyeket a helyi Fidesz-frakció a polgármester és az ellenzéki képviselők nélkül megtartott ülésen hozott - közölte Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere pénteken.
2011.08.19 13:46MTITétényi Éva arról tájékoztatott, hogy a bíróság helyt adott a megyei kormányhivatal érvelésének, miszerint a Fidesz-frakció alkotmánysértő eljárással hozott döntéseinek nincsen sem alkotmányos, sem demokratikus legitimitása.
A város vezetője úgy véli, a helyi tömegközlekedésre vonatkozó pályázat kiírásáról szóló határozat megsemmisítésével lehetőség nyílt arra, hogy a képviselő-testület újra tárgyalhasson erről a kérdésről, és Esztergomban iskolakezdésre helyreállhasson a helyi járatos buszközlekedés.
A polgármester közlése szerint a bíróság hatályon kívül helyezte az önkormányzati képviselők internet- és mobiltelefon-használat költségtérítéséről szóló határozatot, amelyet a Fidesz-frakció terjesztett elő, és megsemmisítette a testület által kötött ügyvédi megbízási szerződéseket és az azok kifizetéséről szóló határozatot. Tétényi Éva közölte továbbá, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter levélben tájékoztatta, nem tartja indokoltnak kormánybiztos kinevezését Esztergomba, miután a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal vezetőjével állandó kapcsolatban van, és folyamatosan figyelemmel kíséri az esztergomi eseményeket.
A helyi Fidesz-frakció közleményben reagált a polgármester által írottakra. Véleményük szerint Tétényi Éva az elmúlt hónapokban folyamatos törvénysértéseivel számtalan kárt okozott Esztergomnak, többek között Aquasziget üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázatot a testületi ülések hiánya miatt nem tudták megfelelően lebonyolítani, ezért egymillió forintra büntették az önkormányzatot. Az összeget a frakció szerint a polgármesternek kellene kifizetnie. A képviselőcsoport közleményében embertelenségnek és kegyetlenségnek nevezi, hogy a polgármester nem adja ki a várandós Laczó Bernadett jegyző szabadságát. Arra kényszeríti, hogy a betegállományt válassza a szabadság helyett, ezzel működésképtelenné teszi a polgármesteri hivatalt.
Az elmúlt hónapokban Esztergomban patthelyzet alakult ki a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció és az ugyanekkora aránnyal megválasztott független polgármester között, mivel Tétényi Éva 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, >Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzattól, s ezért adósságrendezési eljárást kért a város ellen.
A Fidesz már az első képviselő-testületi ülésen közölte, fél évig nem hajlandó alpolgármestert jelölni, illetve később jelezte, az adósságrendezési eljárást törvénytelennek tartja, ezért nem működik együtt a polgármesterrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


