A bűnöshöz keresik a bűnt?
Sukoró-ügy: Gyurcsány és az összeesküvés-elméletek
A szocialista politikus Facebook-bejegyzésére reagáló közlemény szerint a Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Sukoró-ügyben indult eljárás kapcsán összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából.
2011.09.02 18:43MTIGyurcsány Ferenc "Brigantik" címmel közzétett Facebook-bejegyzésében a Sukoró-ügyben indult eljárásról azt írta: "ez egy ocsmány koncepciós ügy. Először találtak bűnöst - ez most én lennék -, és ehhez keresnek bűnt."
"Nagy összeesküvést nem tudtak kreálni, ez már nem Rákosi korszaka. Be kell érni kevesebbel. Polt teljesíteni akar, ha az én meggyanúsításom volt kinevezésének feltétele, akkor ő most teljesít. Silány ember. Ha majd egyszer nem lesz főügyész, utálni fogja magát. Sajnálni fogom, harag és megvetés nélkül" - olvasható a bejegyzésben.
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról azt írta, hogy a jelenlegi miniszterelnök "a magyar történelembe gazemberként fog bevonulni, egy szerencsétlen III. Richárdként, aki cselt vetett, de rajtavesztett".
A Fidesz-frakció pénteki közleményében azt írta: a volt kormányfő "mindenáron csillogtatni próbálja a színház világáról szerzett ismeretét, azonban a szereplőket illetően még van mit tanulnia: III. Richárd karaktere ugyanis nem Orbán Viktorhoz, hanem sokkal inkább hozzá hasonlít, hiszen a volt miniszterelnök tegnap ismét bebizonyította, hogy ideggyenge és az őrület határán áll".
"Összeesküvés-elméleteket kreál, és mindenáron mártírt próbál faragni magából, pedig ha valóban ártatlan a Sukoró-ügyben, nincs mitől félnie. A már-már hisztérikus viselkedésével viszont ennek éppen az ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Erre mondják azt: az kiabál a legjobban, akinek a háza ég" - fogalmaztak a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


