Készségesen válaszolt a volt miniszterelnök
Sukoró-ügy : Bajnai Gordon meghallgatásának vége
Folytatódott csütörtökön Bajnai Gordon tanúkénti meghallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen a Sukoró-ügyben.
2011.09.01 14:22MTIFazekas Géza közlése szerint ezzel befejezték a volt kormányfő meghallgatását.
A szóvivő a csütörtöki meghallgatásról azt mondta: a tanú csütörtökön is válaszolt az ügyészség kérdéseire.
Bajnai Gordont szerdán is meghallgatták, akkor a volt kormányfő az egész napot a főügyészségen töltötte.
Bajnai Gordont tavaly tavasszal szintén tanúként hallgatták ki a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben. Az ügyészek akkor egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány Ferenc, a szocialista kormány miniszterelnöke és Bajnai Gordon kormánytag mellett a befektetők - többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer - vett részt.
A főügyészség szóvivője még szerdán azt mondta: a volt miniszterelnök folytatólagos meghallgatása azért vált szükségessé, mert az első vallomása óta eltelt időben további, akkor még nem ismert adatok és körülmények merültek fel.
Fazekas Géza elmondta, Bajnai Gordon szerdai meghallgatása során különböző okiratok előtárására is sor került, ám ezekről, illetve a meghallgatáson elhangzottakról nem árult el részleteket.
Bajnai Gordon meghallgatását követően közleményében úgy foglalt állást, hogy a sukorói King's City beruházás kedvezően érintette volna a magyar gazdaságot, az egymilliárd dollárosra tervezett fejlesztés mintegy 2500 munkahelyet hozott volna létre közvetlenül a Velencei tó partján és évente több millió turistát vonzott volna Magyarországra.
A volt kormányfő meggyőződése, hogy a magyar államot nem érheti kár a sukorói kaszinóberuházás miatt, a bíróság ugyanis vagy jogszerűnek ismeri el a telekcserét vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


