Július 14. óta ül
Kémbotrány: előzetes letartóztatásban marad Galambos Lajos
Novemberig előzetes letartóztatásban marad Galambos Lajos, a polgári elhárítás egykori főigazgatója, akivel szemben a kémbotrány néven elhíresült büntetőeljárásban a Fővárosi Ítélőtábla hozott jogerős határozatot.
2011.08.31 08:47MTIA Magyar Nemzet szerdai száma ismerteti: Molnár Lajos, az egykori főigazgató védője elmondta, valószínűleg jogerőre emelkedett az ügyfelével szemben legutóbb november 14-ig megállapított kényszerintézkedés, és elutasították fellebbezésüket, mivel kedden arról értesítették, hogy szerdán a táblabíróság épületében megtekintheti a határozatot és annak indokolását.
Magyarázata szerint abban az esetben, ha a táblabíróság szabadlábra helyezte volna ügyfelét, akkor haladéktalanul ki kellett volna engedni az előzetesből, márpedig ez kedd estig nem történt meg. Galambos Lajost július 14-én helyezték előzetesbe, miután a Budapesti Katonai Ügyészség kémkedéssel gyanúsította meg.
A nyugalmazott tábornokkal korábban közölt gyanút az ügyészség módosította, és már az államellenes bűncselekmény bűnsegédjeként tartja nyilván. Az átminősítés azt jelenti, hogy az eljárás négy szereplője közül jelenleg senkit sem gyanúsítanak kémkedéssel.
Az ügyben Szilvásy György volt titokminiszter a kémkedés felbújtójaként, Galambos hivatali utódja, Laborc Sándor bűnpártolóként, az ügy negyedik terheltje, Püski László pedig szintén bűnsegédként szerepel - ismerteti a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


