Bilincs bilincs hátán
Feljelentést tett a kémügyes: kényszervallatták Galambost?
Hivatali visszaélés és kényszervallatás miatt tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa ellen ifjabb Galambos Lajos, ugyanis álláspontja szerint törvénytelen módon akartak tőle információkat kicsikarni az édesapja ellen folyó üggyel összefüggésben, illetve ügyvédváltásra késztetni - közölte a család jogi képviselője.
2011.08.16 15:21MTIMolnár Lajos ügyvéd - aki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját védi az úgynevezett kémügyben, továbbá néhány napja az Egymásért alapítvánnyal összefüggő vesztegetés gyanújával indult nyomozásban - elmondta: néhány nappal azután, hogy ifjabb Galambos Lajos az édesapja ellen kémkedés gyanújával a katonai ügyészségen folyó nyomozásban július 28-án közeli hozzátartozói mivoltára hivatkozva élt mentességi jogával, és megtagadta a tanúvallomást, a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa a Nyugati téri WestEndbe invitálta a fiatalembert egy "baráti beszélgetésre".
Ennek keretében egyértelműen megfenyegették, hogy ha nem ad információkat, előzetes letartóztatásban lévő édesapja fogja "elvinni a balhét". Továbbá nyomatékosan felvetették azt is, hogy el kellene gondolkodni azon: édesapja jelenlegi ügyvédje nem ügyfele érdekeit képviseli, ezért ideje új védőt választani.
Ezek után tett feljelentést ifjabb Galambos Lajos a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hivatali visszaélés és kényszervallatás miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa ellen - mondta az ügyvéd. Molnár Lajos az esetet megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte. Mint mondta, természetes, hogy a különféle rendvédelmi, illetve az állam biztonságáról gondoskodó szerveknek számos lehetőségük van arra, hogy ellássák speciális feladataikat, ezek azonban mindig csak a törvények keretei között történhetnek.
Abban az esetben pedig, ha egy ügyben elrendelték a nyomozást - ahogy ez Galambos Lajos ügyében történt -, már csakis a büntetőeljárási törvény betartásával tevékenykedhetnek a hatóságok, ebbe pedig megítélése szerint semmiképpen nem fér bele az, ami ifjabb Galambos Lajos és a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa között történt. "Az eset felháborító, akkor is, ha az ügyfelem, Galambos Lajos és társai ellen a nyomozást folytató Budapesti Katonai Ügyészség tudtával történt, és akkor is, ha esetleg a hátuk mögött" - jegyezte meg Molnár Lajos.
Galambos Lajos mindkét ellene folyó nyomozásban tagadja bűnösségét. Az Egymásért alapítvány ügyében a napokban gyanúsítottként hallgatták ki Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori megbízott főosztályvezetőjét is a Budapesti Katonai Ügyészségen. A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja. A Fővárosi Ítélőtábla július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében helybenhagyták a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.
A Fővárosi Bíróság a napokban három hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását, ez ellen a gyanúsított fellebbezett.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06