Volt titkosszolgálati vezetők
Újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost
Egy újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját pénteken a Budapesti Katonai Ügyészségen - közölte ügyvédje, Molnár Lajos.
2011.08.12 19:39MTIMint mondta, védencét ebben az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Az ügy részleteire az ügyvéd nem tért ki, mivel az ügyészség a dokumentumokat 2040-ig titkosította.
Molnár Lajos azt is elmondta, Galambos Lajos meghallgatását félbeszakították, később folytatják. Védence a kihallgatásakor a tények feltárása érdekében továbbra is együttműködött - tette hozzá az ügyvéd. Hangsúlyozta: Galambos Lajos - aki 2004 és 2007 között vezette az NBH-t - továbbra is tagadja, hogy ilyen vagy bármilyen más jellegű bűncselekményt elkövetett volna.
Galambos Lajos ügyvédje közölte azt is, hogy Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori megbízott főosztályvezetőjét is kihallgatták a Budapesti Katonai Ügyészségen pénteken, Molnár Lajos feltételezése szerint ugyanebben az ügyben.
A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.
A Magyar Nemzet csütörtökön a honlapján számolt be arról, hogy a Fővárosi Bíróság (FB) Katonai Tanácsa három hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Az FB azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.
Molnár Lajos az MTI-nek megerősítette, hogy a bíróság végzése szerint védence előzetes letartóztatását november 14-ig meghosszabbították. Az ügyvéd érthetetlennek nevezte a döntést, mivel - mint mondta - ügyfelét is ugyanolyan "járulékos bűncselekménnyel" gyanúsítják, mint Szilvásy Györgyöt és Laborc Sándort, akikkel szemben a bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést.
Molnár Lajos kiemelte: a döntés ellen azonnal fellebbeztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06