A gyanúsított nem érzi magát bűnösnek
Galambos Lajos ügyvédje tisztázó meghallgatást vár
A kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár védence ügyében.
2011.07.18 12:44MTIA múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett volt nemzetbiztonsági főigazgató védője erről azt követően nyilatkozott, hogy hétfő reggel meglátogatta védencét.
Molnár Lajos elmondta, Galambos Lajosnak változatlanul az az álláspontja, hogy nem követett el semmiféle bűncselekményt.
Az ügyvéd közlése szerint azt várják, hogy a nyomozó hatóság a "soron kívüliség betartásával további nyomozati cselekményeket foganatosít", így további tisztázó meghallgatást tartanak. Amint lehetőség nyílik rá, kérem védencem szabadlábra helyezését - mondta Molnár Lajos.
Ha előbb nem, akkor a harminc napos, az előzetes letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatos ügyészi álláspont megismerésekor lép ez ügyben - közölte.
A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007-2009 között titokminiszterét és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004-2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06