Áldást kaptak rá
Ismét ukrán címert szerelt a Szvoboda párt a vereckei honfoglalási emlékműre
Ukrán állami címert szereltek fel a vereckei magyar honfoglalási emlékmű tetejére szerdán, az ukrán függetlenség napján a szélsőséges Szvoboda párt tagjai.
2011.08.25 13:12MTIMint a párt kárpátaljai szervezetének sajtószóvivői irodája a zakarpattya.net.ua ungvári hírportálon csütörtökön közzétett nyilatkozatában közölte, a Szvoboda 2011. augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján a Vereckei-hágón, "a Kárpát-Ukrajnát védők kivégzésének helyszínén emlékezett meg az ukrán hősökről". Az ünnepi rendezvény keretében a résztvevők "a hágó legmagasabb pontján elhelyezték Ukrajna állami címerét" - olvasható a közleményben.
Nyilatkozatához a Szvoboda fényképeket is mellékelt, amelyeken jól látható a honfoglalási emlékmű tetejére rögzített, háromágú szigonyt ábrázoló, fémből készült ukrán állami címer és a rendezvény tucatnyi résztvevője, akik kezükben pártzászlókat és ukrán nemzeti lobogókat tartanak, közülük többen az emlékmű kiszögellésein állnak. Az egyik képen az látható, amint egy pravoszláv pópa megáldja a magyar emlékműre szerelt ukrán címert. Az emlékművön jól kivehetők a fehér festékkel korábban rámázolt horogkeresztek nyomai.
A Szvoboda közleménye emlékeztet rá, hogy két évvel ezelőtt már tartottak hasonló rendezvényt a vereckei magyar emlékműnél, s akkor az emlékjel oldalára rögzítettek ukrán állami címert.
Kapcsolódó írások:
- Egymásnak ment az ukrán rohamrendőrség és Timosenko hívei
- Letartóztatták a volt ukrán kormányfőt
- Letartóztatták Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt
- Timosenko-per - tanúként hallgatták ki az ukrán kormányfőt
- Junior ökölvívó vb: Herczeg a döntőben
- Észak-afrikai menekültek és 40 milliónyi ukrán cigi a hétvégi termés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


