A korrupciós ügyek nem maradnak lezáratlanul
Elszámoltatás: a Fidesznek is fontos
A Fidesz-frakció sajtóosztálya közölte: a korrupciós ügyek nem maradnak lezáratlanul, felelőseik pedig, - ha a bíróság is úgy ítéli meg - valóban felelni fognak tetteikért.
2011.08.10 15:45MTIEzt azzal kapcsolatban jelentették ki, hogy a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Volner János szerdán azt mondta: az ellenzéki párt szerint az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik tartja fontosnak a "politikusbűnözők" elszámoltatását.
A vezető kormánypárt képviselőcsoportja emlékeztetett: már a választási kampányban megígérték és azóta is tartják magukat ahhoz, hogy a "közpénztolvajok, a hatalmukkal visszaélők, az elmúlt kormányzati ciklusokban pofátlanul mutyizó politikusok, a hírhedtté vált korrupciós ügyek szereplői" megkapják a méltó, a törvény által rendelt büntetésüket, függetlenül attól, hogy kormánytagról, országgyűlési képviselőről vagy éppen miniszterelnökről van szó.
A kormányváltást követően 44 ügyben indult büntetőeljárás, 50 kiemelt korrupciós ügyben pedig már folyik vizsgálat - írták.
Azzal kapcsolatban, hogy Volner János azt mondta, a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a parlament fideszes többsége halogatja a döntést, a Fidesz megjegyzi: Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról nem a Jobbik és nem is Fidesz, hanem az Országgyűlés dönt majd. Az elszámoltatásban elkötelezett kormánypárt a bukott exminiszterelnök mentelmi jogának felfüggesztésére fog szavazni - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


