Elszámoltatás és a rendteremtés = elrettentés?
Jobbik: "közbizonytalanság" uralkodik Budapesten
A Jobbik budapesti elnöke szerint Budapesten közbiztonság helyett "közbizonytalanság" uralkodik, és valójában csak pártja veszi komolyan az elszámoltatást és a rendteremtést.
2011.06.08 09:39MTIStaudt Gábor a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a melegfelvonulás betiltását is kérte a belügyminisztertől. Az ellenzéki politikus azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a közgyűlés napirendre veszi a Budapesti Rendőr-főkapitányság előző évi beszámolóját.
Staudt Gábor szavai szerint Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető a "közbizonytalanság", valamint a rendőrök életpályamodelljének "lerombolása". Utóbbira utalva úgy fogalmazott, hogy a "fiatalon", 1996-ban nyugdíjba ment Pintér Sándor most "nekitámad a volt fegyvertársaknak". A Jobbik budapesti elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a Terrorelhárítási Központnál, mint "magánhadseregnél" a dolgozók 400-500 ezer forintos fizetéseket kapnak, szaunát, úszómedencét, rekreációs körülményeket biztosítanak a számukra, addig a kerületi kapitányságokat magukra hagyták. Staudt Gábor sérelmezte azt is, hogy azokat az állampolgárokat, akik ebben a helyzetben közrendvédelmi tevékenységet szerveznének, börtönnel fenyegetik.
Az ellenzéki politikus a melegfelvonulás betiltását is kérte a minisztertől. Úgy fogalmazott, azt kéri Pintér Sándortól: "kiváló belügyminisztériumi jogászaival" azon dolgozzanak, hogy jogilag megfelelő módon, miként lehet egy melegfelvonulást megtiltani, betiltani.
Staudt Gábor szerint a menet a jóérzésű embereket irritálja, zavarja, ráadásul a felvonulók "számtalan esetben bűncselekményeket követnek el, közízlést sértő tevékenységet folytatnak".
Arról is beszélt, úgy látják, hogy a főváros botrányos ügyeiben az elszámoltatást csak a Jobbik veszi komolyan. Jelezte: feljelentésre készülnek a fővárosi gyógyfürdőket üzemeltető önkormányzati cég és az egyik, azzal korábban szerződéses viszonyban állt kft. ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


