8 órakor rajtolnak
Szombaton megtartják a Balaton-átúszást
Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást - jelentették be a szervezők pénteken.
2011.08.05 13:47MTIA szervezőbizottság a legfrissebb meteorológiai információk alapján, a Balatoni Vízirendészet egyetértésével pénteken délben döntött úgy, hogy megtartja a nagy érdeklődéssel várt eseményt. A Balaton várható vízhőmérséklete reggel 22-23 Celsius fok lesz, ez emelkedik majd tovább napközben.
A 29. Balaton-átúszáson a táv továbbra is 5200 méter lesz Révfülöp és Balatonboglár között. Jelentkezni - a hagyományokhoz híven - szombaton 7 órától 13 óra 30 percig lehet a révfülöpi futballpályán, az első rajt a tervek szerint 8 órakor lesz.
Az idei Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, de a versenyt többször is el kellett halasztani a rossz időjárás miatt. Tavalyelőtt egy híján 9300-an teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot, egy éve viszont a rossz idő miatt nem tudták megtartani a rendezvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


