Ennek része az új törvénykönyv
A Fidesz jogi környezetet teremt a munkához
Kara Ákos közleményében az írta: a Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is.
2011.07.29 15:58MTIA képviselő ebben felhívja a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2011. második negyedévében az első negyedévi 11,6 százalékról és az egy évvel korábbi 11,1 százalékról 10,8 százalékra csökkent.
A politikus szerint a munka törvénykévének változtatása azért szükséges, mert a jelenleg hatályos jogszabály 1992-ben született, mára idejétmúlttá vált és a gazdasági környezet jelentősen átalakult azóta. "Az új munka törvénykönyve lesz a kulcs ahhoz, hogy ne a munkanélküliség, hanem a foglalkoztatás nőjön" - írta Kara Ákos.
A képviselő közli azt is, hogy a Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, az elkövetkezendő hetekben tárgyalja meg, és ezt követően teszi meg javaslatát annak módosítására.
Kapcsolódó írások:
- Munka törvénykönyve: a kormány javaslatokat vár
- Októberben kerül a parlament elé a munka törvénykönyve
- Munka törvénykönyve: a kormány garantálja a védett kor intézményét
- Munka törvénykönyve: a szocialisták szerint tovább nő a kiszolgáltatottság
- Jobbik: a kormány támadást indított a munkavállalók ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


