Hiánypótlásra szólították fel a szervezőket
Soron kívül kaphat engedélyt a Sziget
Soron kívül intézkedik az újbudai jegyző abban a két engedélyezési eljárásban, amelyet a szervezők a Sziget fesztivál megrendezésével kapcsolatban indítottak.
2011.07.20 19:26MTIHorti István, a XI. kerület jegyzője szerdán közölte, hogy a fesztivál 30 méter magas, kilátóként is funkcionáló tornyának felállítását építési engedélyhez kötötte a fővárosi kormányhivatal. Az építési engedélyt csak a tervdokumentáció elfogadása után adhatja ki Újbuda hivatala.
A rendezvény megtartásához szükséges engedélyek kiadásához a szakhatóságok hiánypótlásra szólították fel a szervezőket - tette hozzá a jegyző.
A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy bár a Sziget fesztivál a szervezők szerint minden előírásnak megfelel, a rendezvény és ennek részeként egy körülbelül 30 méteres torony még nem kapott hatósági engedélyt.
A Sziget ügyében az elmúlt csaknem két évtized gyakorlatával szemben az idén azért nem Óbuda-Békásmegyer hatósági vezetője jár el, mert a kerület érintettségre hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


