Nem hárított az óbudai polgármester
Sziget: időben meglesznek az engedélyek?
A III. kerület polgármestere visszautasítja, hogy "a felelősség elhárítása miatt" kérték a fővárosi kormányhivatalt egy másik eljáró hatóság kijelölésére a Sziget ügyében.
2011.07.18 11:05MTIBús Balázs a Magyar Nemzet hétfői számában megjelentekre reagált.
Óbuda-Békásmegyer polgármesterének közlése szerint a napilap Kétséges biztonság: nincs még engedélye a Szigetnek című cikkében félretájékoztatta olvasóit, amikor úgy fogalmazott: "a kerület "érintettségre" hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére. A III. kerületi önkormányzatnál nem indokolták, miért hárították el maguktól a felelősséget".
Bús Balázs (Fidesz-KDNP) közleményében úgy fogalmazott: "a hivatkozott, bulvármédiára jellemző szenzációhajhász szamárságokat Óbuda-Békásmegyer polgármestereként visszautasítom, egyben kérem, hogy az újság és újságírója a jövőben tartózkodjon a hasonló pontatlan fogalmazástól".
A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat érintett az engedélyezési eljárásban, mivel területet ad bérbe a Sziget Kft.-nek. Márpedig a szabályozás szerint "az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése". Ebből következően a III. kerületi önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el.
Mint írta, a Sziget Kft. "rendezvénytartási engedély kiadására irányuló" kérelme június 20-án érkezett meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatához, amely a kérelmet, a kizárásra irányuló kérelemmel együtt, másnap továbbította Budapest Főváros Kormányhivatalához. A fővárosi kormányhivatal a kizárási kérelmet megalapozottnak tartotta és az eljárás lefolytatására a XI. kerületi önkormányzat jegyzőjét jelölte ki - tette hozzá.
Bús Balázs kiemelte, bízik abban, hogy "a Sziget Fesztivál megrendezéséhez szükséges hatósági engedélyek időben meglesznek, és 2012-ben is tudnak majd a fesztiválon a fiatalok szórakozni, az óbudaiak pedig pihenni".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


